Zarándoklat Szent Benedek tiszteletére

Pannonhalma – Bakonybél – Tihany

«2004. július második hetében a Tihanyi Apátság és egyházközség zarándoknépe szállt meg vendégházunkban. A fiatalok a 950 éves alapítási évfordulóra készülve Pannonhalmáról Tihanyba zarándokoltak.»

A Tihanyi Bencés Apátság 2005-ben ünnepli alapításának 950. évfordulóját. Az ünnepre sok mindennel készülünk, az apátság küldetéseinek megfelelően több módon is ünnepeljük az évfordulót.

Sok idő telt el 1055 óta, amikor I. András király bencés monostort alapított Tihanyban. Az elmúlt 950 év alatt az apátság egy helyben hosszú és küzdelmes utat tett meg. Az alapításkor ortodox rítusú szerzetesek és bencések éltek együtt a félszigeten.

Különböző utakon közösen Istent keresni ma is feladatunk, ezért indult el maroknyi csapatunk a régi barátok útján Szent Benedek tiszteletére. Arnold és Hubert testvérek, de még inkább Isten vezetésével, laudessel indultunk reggelente, napközi imaórát imádkoztunk délben, és vesperás zárta napjainkat. Minden keresztnél és templomnál elimádkoztuk választott zarándok-imánkat a 108. zsoltárból:

Boldog az az ember, aki Benned találja erejét, aki szívében zarándokútra indul. Ha kiszáradt völgyben jár is, ott források fakadnak, a hajnali eső elárasztja áldásával. Ahogy halad, egyre növekszik ereje, s a Sionon meglátja Istent.

Jó volt ezt az imádságot 15 és 30 kilométer után elimádkozni és rádöbbenni, hogy a lábainkban érzett fáradtság ellenére sokat nőtt az erőnk. Az útvonalat úgy alakítottuk ki, hogy minél több közösséggel, Istent kereső személlyel találkozzunk.

Igyekeztünk a meglátogatott közösségek életében és imáiban részt venni. Célunk az volt, hogy az egy Isten felé vezető különböző utakba bepillanthassunk. Bepillantani autóval is lehet, de a közös, imádságos gyalogos zarándoklat fogékonyabbá tett bennünket. Pannonhalmán vigíliával és laudessal indultunk, Bakonyszentlászlón Horváth István atyával vacsoráztunk, beszélgettünk. Zircen elmondtuk a napközi imaórát. Bakonybélben este vigíliát mondtunk és áldást kaptunk Domonkos atyától. Reggel Anzelm testvér bocsátott útra bennünket szavaival. Veszprémben este szentmisén vettünk részt. Veszprémfajszon kálváriát jártunk, Tótvázsonyban Szilágyi Pál nagytiszteletű urat hallgattuk meg az Isten kereséséről. Tihanyban Szent Benedek ünnepi vesperásá t imádkoztuk a tihanyi közösséggel.

Természetesen öt nap alatt volt alkalmunk a beszélgetésre, egymás megismerésére, a sörözésre és a mókára is. Nagy előnyt jelentett a zarándoklaton, hogy bár a fiatalok voltak többségben, minden korosztály képviseltetve volt. A csapat a végére remek közösséggé kovácsolódott, és már a jövő évi zarándoklatot is tervezgettük.

Csizmazia Búlcsú (Tihany)

(BDSz Hírlevél 2005/1.)
Utánközlés a Borostyán – Kút (a bakonybéli Szent Móric és vértanútársai egyházközség időszaki lapja) 2004/2-3. számából